Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató

 A jelen Adatkezelési Tájékoztató célja az Önök részletes tájékoztatása a Sünihús Kft. által végzett adatkezelésekről. Kérjük, figyelmesen olvassa el a tájékoztatót. A személyes adatokkal kapcsolatos alapfogalmakat és a vonatkozó jogszabályokat itt megismerheti. A Sünihús Kft. elkötelezett a személyes adatokra vonatkozó jogszabályok betartása mellett, különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletére (általános adatvédelmi rendelet), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényre (Infotv.). 

Személyes adatok a Sünihús Kft.-ben

 1. A Sünihús Kft., mint adatkezelő 

A Sünihús Kft. üzleti alaptevékenysége nem személyes adatok gyűjtésén alapul, személyes adatokat elsősorban abból a célból kezelünk, hogy szolgáltatásinkat a jogszabályoknak megfelelően nyújthassuk Önnek, illetve kapcsolatot tudjunk tartani Önnel. Sünihús Kft.-vel kötött szerződések előkészítése és teljesítése körében felmerülő adatkezelések Ahhoz, hogy a Sünihús Kft. Önnel, a szerződés előkészítése és teljesítése (teljesítés ellenőrzése) céljából szükségessé válik az a Sünihús Kft.-vel szerződést kötő cég munkatársainak, vagy képviselőinek, alvállalkozóinak személyes adatainak kezelése. A kezelt adatok körét minden esetben az adott szerződés egyedi sajátosságai határozzák meg. Az adatkezelésünk jogalapja ezekben az esetekben részint jogszabály, részint a szerződés teljesítése (ellenőrzése, esetlegesen a teljesítés kikényszerítése). A Sünihús Kft. a papír alapon és elektronikusan tárolt szerződéses adatokat a polgári jogi általános elévülési idő leteltéig, 5 évig őrzi, kivétel a számviteli jogszabályok szerint bizonylatokat, amelyek őrzési ideje 8 év. 

2. Őrzésbiztonsági célú adatkezelések 

A Sünihús Kft. telephelyeit kamera rendszer védi (a továbbiakban: rendszer), amelyre a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (Szvtv.) rendelkezései adnak lehetőséget. A rendszer elemeinek telepítése és üzemeltetése a szükségesség és arányosság elvére figyelemmel történik. Az elektronikus megfigyelőrendszert a Sünihús Kft. üzemelteti. A Sünihús Kft. az Szvtv. 31.§. (3) bekezdése alapján felhasználás hiányában a rögzítéstől számított legfeljebb 3 napig őrzi a képfelvételeket a rendszer szerverein. A rendszer által rögzített felvételeket az elektronikus megfigyelőrendszerről szóló szabályzat által meghatározott személyek, vagy az adatvédelmi megbízott vagy adatvédelmi felelős illetve hatósági eljárás esetén az illetékes hatóság munkatársai ismerhetik meg. A felvételek visszanézésére vonatkozó szabályok, a felvételek felhasználásának lehetséges céljai: • A felvételek felhasználásának célja a Sünihús Kft. telephelyein tárolt értékek és adatok védelme (vagyonvédelem). Indokolt esetben Ön kérheti, hogy az Önről készült felvételt ne töröljük. Ön jogosult továbbá az adatvédelmi felelőshöz fordulni, amennyiben a biztonsági megfigyelőrendszer működése álláspontja szerint az emberi méltóságát sérti. Az őrzésbiztonsági célú adatkezelésekről a Sünihús Kft. telephelyein részletes tájékoztató érhető el az Önök számára. 

3. A Sünihús Kft. honlapjának használatához kapcsolódó adatkezelés 

A Sünihús Kft. honlapja (sunihus-kft.webnode.hu) egyes szolgáltatások használata esetén anonim felhasználó-azonosítókat (cookie) alkalmaz. Az anonim felhasználó-azonosító - cookie - egy olyan egyedi számítógép-azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas jelsorozat, amelyet a szolgáltatók a felhasználó számítógépére helyeznek el. A jelsorozat önmagában nem képes a felhasználót személy szerint azonosítani, csak számítógépének felismerésére alkalmas. Amennyiben nem szeretné, hogy anonim felhasználó-azonosító kerüljön a számítógépére, állítsa be böngészőjét úgy, hogy az ne engedje meg azok elhelyezését. Ebben az esetben azonban lehetséges, hogy egyes szolgáltatásokat nem vagy nem olyan formában ér el, mintha engedélyezte volna az anonim felhasználó-azonosítók elhelyezését.

4. Álláshirdetésekre jelentkezők személyes adatainak kezelése A Sünihús Kft. az az álláshirdetésre jelentkezők hozzájárulása alapján a hozzá közvetlenül beérkezett önéletrajzokban és csatolt dokumentumokban szereplő személyes adatokat kezeli. A hozzájárulás megadása ilyen esetekben a pozícióra történő jelentkezés beküldésével történik. Kérjük, hogy amennyiben Ön a Sünihús Kft. által meghirdetett állásra kíván jelentkezni, csak a pozíció betöltése kapcsán releváns személyes adatait adja meg és kerülje a pozícióra való alkalmasság előzetes megítéléséhez nem feltétlenül szükséges adatok megadását. Az adatkezelés célja a munkaerő-kiválasztási folyamat lebonyolítása, valamint az álláshirdetésekre pályázó személyek értesítése a kiválasztási folyamatok eredményéről. A Sünihús Kft. a fenti személyes adatokat a meghirdetett pozíció betöltéséig kezeli, a pozíció betöltéséről született döntést követően az adatokat haladéktalanul törli. 

 5. A Sünihús Kft. mint munkáltató adatkezelései A Sünihús Kft. mint munkáltató kezeli a munkavállalók (és egyéb jogviszony alapján munkát végző munkatársak), valamint adott esetben a hozzátartozóik személyes adatait. Kik ismerhetik meg a Sünihús Kft. által kezelt személyes adatokat? A Sünihús Kft. valamennyi munkatársának titoktartási kötelezettsége van. A Sünihús Kft. hangsúlyt fektet arra, hogy belső szabályozás és informatikai jogosultságkezelés révén biztosítsa, hogy az általa kezelt adatokat csak azon munkatársai ismerjék meg, akiknek munkaköréhez az adott személyes adat kapcsolódik. Kiknek továbbíthatja a Sünihús Kft. a személyes adatokat? Adattovábbításra alapvetően jogszabályba foglalt kötelezettség teljesítése érdekében kerülhet sor, jellemzően hatósági megkeresés megválaszolása vagy adatszolgáltatás a közigazgatási, illetve nyomozó hatóságoknak A Sünihús Kft. a hatékonyabb munkaszervezés érdekében bizonyos tevékenységeket más szolgáltató igénybe vételével végez. A Sünihús Kft. ezen tevékenységek tevékenységet végző partnereinek is továbbíthatja a kiszervezés tárgyához kapcsolódó személyes adatokat.

 A Sünihús Kft. az alábbi esetekben vesz igénybe további szolgáltatót: •

 Könyvelés: Bónum Kft. •

  Adatbiztonság a Sünihús Kft.-nél A Sünihús Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az általa kezelt vagy feldolgozott személyes adatok kockázatarányos védettsége biztosított legyen, azaz ne következzen be az adatbiztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi (adatvédelmi incidens). A Sünihús Kft. rendelkezik azokkal, a kor követelményeinek megfelelő technikai eszközökkel, amelyek az adatvédelmi incidensek bekövetkezésének esélyét kockázatarányosan csökkentik. Amennyiben mindezek ellenére mégis adatvédelmi incidens következik be, a Sünihús Kft. rendelkezik belső adatvédelmi szabályozással, amely a személyes adatok kezelésével kapcsolatos részletszabályok körében meghatározza az incidensek kivizsgálásának, az adatvédelmi megbízott bevonásának, az érintettek és a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatósága (Hatóság) értesítésének, valamint az incidensek dokumentálásának, késedelem nélküli kezelésének módját is. A Sünihús Kft. a kiszervezett tevékenységek körében olyan partnerekkel működik együtt, akik a birtokukba jutott személyes adatok biztonságát szerződésben garantálják. A Sünihús Kft. a papír alapú, személyes adatokat tartalmazó dokumentumokat is szigorú fizikai biztonsági feltételek betartása mellett kezeli. A papír alapú dokumentumok megsemmisítése helyreállíthatatlan módon történik. Mit tehet, ha kérdése vagy panasza van a személyes adatai kezelésével kapcsolatban? Önnek - a Tájékoztatóban részletezettek szerint - joga van a Sünihús Kft.-től kérni, hogy az Önre vonatkozóan kezelt személyes adatokat megismerhesse, és azok helyesbítését, illetve - kötelező adatkezelések kivételével - azok törlését kérje. Amennyiben úgy gondolja, hogy személyes adataival kapcsolatban a Sünihús Kft. részéről sérelem érte, Ön panaszt tehet az alábbi elérhetőségen: sunihus@invitel.hu,tel.: +36-33-400-151 A személyes adatok kezelésével kapcsolatban, jogaik megsértése esetében az Önnek joga van a Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet Fasor 22/c; tel.: +36 (1) 391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlapcím: https://www.naih.hu), vagy bírósághoz fordulni. A Hatóságnál bejelentéssel bárki élhet arra hivatkozással, hogy a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be vagy annak közvetlen veszélye áll fenn. A további jogorvoslatra vonatkozó részletes rendelkezéseket bírósághoz fordulás esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a polgári eljárásjog szabályai, adatvédelmi hatósághoz fordulás esetén az Infotv. tartalmazzák. Javasoljuk, hogy egyéb eljárás kezdeményezését megelőzően első lépésként a Sünihús Kft.-nél tegyen panaszt. Biztosítjuk, hogy panaszát a lehető legnagyobb körültekintés mellett, 25 napon belül megválaszoljuk Önnek és igyekszünk problémáját megnyugtató módon rendezni. Az adatkezelési tájékoztató elérhetősége Jelen adatkezelési tájékoztatót megtekintheti székhelyünkön is.